Által Robert Milakovics /2021. szeptember 102021. szeptember 10 A „Beyond the Infinite Two Minutes” egy japán sci-fi, amely Junta Yamaguchi „One Cut of the Dead” elragadó filmjét követi. Ezt a fantasztikus mozgóművészeti alkotást a Kikaku színházi csoport teljes egészében iPhone-ra forgatta, Makoto Ueda által írt sorozatfelvételben.
A „Beyond the Infinite Two Minutes” egy folyamatos időhurokban rekedt ingoványhelyzet. Megismerkedünk Katóval, egy egyszerű férfival, aki kávézótulajdonosként él, és egy kezdő zenésszel, aki a szomszédos üzletben dolgozó nővel szemben találkozik. Vége a munkanapnak, és bezárva hagyja alkalmazottját, miközben felmegy a lakásába. Amint a házában van, a számítógép képernyője beszélni kezd vele, de ő maga van a monitoron. A képernyőn látható tükörkép azt mondja Katónak, hogy két percre van a jövőtől. Valahol a film mentén van egy másik monitor a földszinti kávézóban, amely Kato két percét nézi a múltjában.
Az egész funkció általában a gazdaságosságról szól, az időtől, a tértől, az előfeltételektől és a rengeteg trükktől teli karaktertől kezdve. A funkció azzal indítja el a mókát, hogy ismételten megmutatja a közönségnek, hogyan zajlik a kétperces tévés féreglyuk forgatókönyve. Izgatottan követjük a szereplőket, ahogy fel-alá lépkednek a jelenlegi és a jövőbeli verziók között, és hatékonyan élvezzük kétszer ugyanazt a beszélgetést, ami szándékosan történik, hogy a közönség megértse a logikát. Az ember azt várná, hogy ez unalmas és munkaigényes, de érdekes módon ennek éppen az ellenkezője, mivel a film készítői és a szereplőgárda frissen és lendületesen tartja a dolgokat.
Egy ponton a trükkök kezdenek elég unalmassá válni, de Yamaguchi megfűszerezi a dolgokat egy harmadik időkeret, a múlt bevezetésével. Az időkeretek közötti váltás folyamatosan új fordulatokat hoz létre, mivel a karakterek folyamatosan összezavarják az időszabályokat. Rétegei és rétegei a történetmesélésnek, bár egy ponton olyan, mint egy színpadi játék. Míg egyes események bizonyos esetekben túlzónak tűnnek, a színészetet néha túlzásba vitték, de még mindig tisztességes és izgalmas, anélkül, hogy túlságosan kidolgoznák.
A felfedezés azonban megdöbbentő, amikor a szereplők megszokják a kétperces időhurok varázsát, és úgy döntenek, hogy egy kicsit tolják a borítékot, és megnézik, meddig jutnak el. A film során tett erőfeszítéseik egyértelműen szellemes írásokat mutatnak be, amelyek éppen elég részletet kínálnak ahhoz, hogy a dolgok szépek és feszesek legyenek, miközben új és változékony lehetőségeket is felfed. Egy dolog, amit érdemes megemlíteni, az az, hogy ahogy az emberektől elvárják, amikor különféle körülményekbe keverednek, bepillantásaik az irányításuk alól kikerült jövőbeli spirálba érdekes és gyakran mulatságos eredményekkel járnak.
A forgatókönyv nem csak okosan van elkészítve, de szórakoztató is. A színészek rögtön beugranak, teljes mértékben megtestesítik a karaktereket, és belemerülnek az egész abszurditásába. Mindezek a túlzó előadások érdekesek és szerethetőek. Az ember kíváncsi, hogy mit fognak tenni, és hogyan fogják ki magukat ebből a furcsa helyzetből. A párbeszéd nem a legjobb; azonban alapvetően arról lehetett szó, hogy az üzenetek elvesztek a fordítás során. A film szintén nem igazán tág, de a komikus színészi játék megteszi a varázslatot. A közönség azon kapja magát, hogy belegabalyodik az egész forgatókönyvbe, nevetnek és ujjonganak, miközben elragadóan próbálják kitalálni a dolgokat.
A film nyitányán felhangzó nyári partitúra valahogy nem illik, mivel úgy hangzik, mint valami harmonikazene; a film későbbi részében azonban az egyszerű elektronikus ütemek feldobják a hangulatot, mivel ez utóbbi jobban illeszkedik a film témájához. A funkció vége felé enyhén ostoba dolgok történnek, a vége pedig eléggé nem kielégítő.
Az öklendezések közepette nagyon mély gondolatok vannak. Az ebben a filmben kiemelt témák nem új fogalmak; az egyediség azonban abban rejlik, ahogyan mindez megvalósul. Az, hogy a rendelkezésre álló időtől függetlenül képes látni a jövőt, arra készteti a csapatot, hogy kötelessége megfelelni ennek a jövőbeli elvárásnak. Aggódnak és félnek attól, hogy a következő két percben ellentmondanak annak, amit már holnapuknak láttak, és azon kapják magukat, hogy olyan döntéseket kell hozniuk, amelyeket normális körülmények között nem hoznak meg. Ahogy a jövő időkerete szűkül, a múlt tettei által a helyükön tartott szereplőket látjuk, és megpróbálják átadni azt a kulcsfontosságú üzenetet, hogy sok embert a múltja kísért, halálra rémül attól, amit a jövő tartogat, és gyakran megfagynak a helyén. fél előre vagy hátra lépni.
Ennek a filmnek azonban nem a zseniális felépítése és nem a szellemessége tűnik ki, hanem az, ahogyan a karakterdinamikát és a mögöttes témákat kezelik. A tempó továbbra is hihetetlenül hektikus; A közönség legalább valamit megtudhat a különböző karakterekről, valamint arról, hogyan dolgoznak együtt csapatként és hogyan lépnek kapcsolatba egymással. A jövővel való szembenézés segít Katonak szembenézni aggodalmaival, kevésbé megfélemlítve a változásoktól, és végre készen áll arra, hogy újraértékelje prioritásait, bizonyítva, hogy nem kell pesszimistának lenni ahhoz, hogy innovatívnak legyünk, és olykor milyen emberi lények. a legnagyobb szükségük az, hogy egyszerűen csak azt nézzék meg, ami a szemük előtt van.
A „Beyond the Infinite Two Minutes” egy barátságos, meleg, vidám és intelligens sci-fi film. Ez a történet az időutazásról szól, amely a modern életmóddal foglalkozik, és tiszteleg az előtt, hogy mennyire létfontosságú a jelenlegi pillanat ahhoz képest, ami már megtörtént, és ami még megtörténik. A teljes 70 perc minden bizonnyal megéri az idejét, és ügyeljen arra, hogy addig figyelje, amíg a kreditek elgurulnak, amint felfedik a varázslatot, amely felfedi, hogyan jött össze minden egy kulisszák mögötti csemegében.