Által Hrvoje Milakovic /2021. szeptember 272021. szeptember 27 A „Typo” egy dráma-thriller, amelyet Anthony Meadley írt és rendezett. Ezt a funkciót szeptember 14-én mutatták be az Egyesült Királyságban, és Melissa Hollett Abbie szerepében, Guy Barnes Tim, David Christopher-Turner pedig Shawn.
A történet annyira szívszorító nézni, amennyire csak lehet, és Abbie életét mutatja be, egy törekvő írónőt, aki találkozik elbűvölő hercegével, aki a legrosszabb rémálmává válik. Abbie és Tim első találkozása egy igazi cuki, és mindketten azonnal egymásba esnek. Nemsokára randevúzni mennek, végül megkötik a csomót, és egy fenntartott területre költöznek, ahol Tim házat vesz. Ahogy a történet tovább bontakozik, megtudjuk, hogy Tim drasztikusan megváltozik.
Már nem az a kedves, szerető srác, akibe Abbie beleszeretett, elkezdi bántalmazni mind testileg, mind lelkileg. Nemsokára a boldognak tűnő Abbie, aki ártatlanul beleesett magába az ördögbe, mára csupán héja volt annak, aki korábban volt.
Timről kiderül, hogy egy irányító barom, aki nem hagyja, hogy Abbie dolgozzon, és még csak az álmát sem valósítsa meg, hogy író legyen, mivel minden egyes mérföldkövet akadályoz, hogy a gubójába zárja. A könyvével még kiadói szerződést is kötnek, de Tim elrejti a levelet annak ellenére, hogy írásra biztatta, majd hibáztatja, amiért nem hozott le semmit az asztalra, noha felmondta a munkáját.
Amikor elkezdődik a film, bemutatnak egy nagyon szomorú nőt, akiről később megtudjuk, hogy Abbie az ágyon fekvő férfival beszélget, akiről kiderül, hogy Tim. A monológ folytatódik és folytatódik, ahogy egyre monotonná válik, és az ember elkezd töprengeni, mi történik a jelenetben.
A jelen és a múlt között egy sor átvágás van, hogy megpróbálják összerakni a történetet, hogy megvilágítsák, miről is szól a történet. A családon belüli erőszak témájával foglalkozó filmek, amelyek nagyon elterjedtek a modern kor társadalmában, nem újdonságnak számítanak, hiszen sok ilyen film készült már.
A filmnek azonban sikerül megragadnia az egész érzelmi oldalát. Amikor Tim bántalmazza Abbie-t, a közönség érzi a fájdalmát; nagyon tehetetlen, ahogy egy férj mániákusa lökdösi, csapja és rugdossa még akkor is, ha terhes a gyerekükkel. Abbie nem tesz semmit, hogy megvédje magát, mert fél a bántalmazás fokozódásától, ehelyett csendben szenved, és nyilvánosan homlokzatot húz.
A közönség nem tehet róla, hogy sajnálja őt, és csatlakozzon érzelmi és fizikai fájdalmához, különösen a gyermeke elvesztése utáni depressziójához. Nem lehet nem haragudni Tim anyjára, Barbarára, akit Lindy Pieri alakít, amiért kudarcot vallott, mert nem támogatta fiát undorító tetteiben.
Összességében a történet nem igazán csábító, mint gondolná az ember, és nem segíti a közönséget abban, hogy gyorsan felfogja az események sorrendjét. Például látjuk, ahogy Abbie kalapáccsal fejbe veri Timit, majd a hálószobába hurcolja, ahol feldarabolja, miközben nézi, majd eltemeti a részeket egy sekély sírba az erdőben. De aztán újra látjuk Abbie-t a következő jelenetben egy elmegyógyintézetben, ahová Tim meglátogat.
Emiatt a nézők elgondolkodnak azon, vajon az egészet Abbie összetört elméjében képzelték-e el, vagy valóban megtörtént, és ezek csak visszaemlékezések. A nézők azt sem tudják megtudni, hogyan és miért került Abbie mentális bezártságba.
Ami a teljesítményt illeti, Melissa, Abbie szerepében, megpróbálja átadni a tehetetlen, sebezhető, mentálisan, érzelmileg és fizikailag bántalmazott Abbie-t a szívtelenül gyilkos Abbie-nek, akivé válik, és önmaga őrült kagylószerű változatát. Szülése azonban nem olyan erős, mint amennyire az adott helyzetek megkívánták. Másrészt Barnes egy egocentrikus pszichotikus mániákus szerepét tölti be, aki szórakozik a feleségének fizikai megtámadásán.
Hihetetlenül elképesztő, ahogy egy mindent szerető, bájos hercegből szadista nárcisztikussá válik. Reménykedés nélkül rosszul bánik feleségével, és rettenetes, hogy hiányzik az érzelmek és a ragaszkodás mind a feleség, mind a születendő gyermek iránt. Arckifejezése elég ijesztő; az ember csontig megijedne, hogy a való életben találkozzon valakivel, aki olyan, mint a karaktere.
A felhasznált zene jól működött a filmhez. Nagy iramú, amikor valami drámai történni készül, melankolikus és unalmas, ha a hangulat és a jelenet megkívánja.
A látvány teljesen rendben van, mivel a közönség lehetőséget kap arra, hogy lássa és érezze, mire gondol az egyes főszereplők. Amikor Tim megtámadja Abbie-t, az nagyon reális. Köszönet a sminkes csapatnak; ez egészen hihető. A zúzódásokat azonban elfelejtették továbbvinni a következő jelenetre. A legszörnyűbb jelenet az egész filmben az, amikor Abbie egyenként levágja Tim testrészeit, miközben nézi, beleértve a beleit is. Hogy ez valóban megtörtént-e, vagy csak képzelet volt, zsigerbe vágó.
Ha már a helyszínekről van szó, erről nem nagyon lehet mit mondani, hiszen a legtöbb esemény a pár szélfútta házában, az erdőben zajlik. Az ember alig lát szomszédokat, és nem tudja elképzelni, milyen környezetben ül az átkozott tömlő. Van néhány felvétel a párról a szabadban városnézés közben, amikor randevúzni kezdenek, ami kiváló.
Az „elírás” nem a családon belüli erőszak legnagyobb drámái közé tartozik. A szereplőgárda rendben lévő előadása ellenére mégis megérinti a közönség érzelmes részét. Lehet, hogy nem olyan pörgős, vagy a párbeszéd olyan szellemesen van megírva, mint az várható volt. Ennek ellenére még mindig sikerül hazavinnie a célját. Egy ponton a közönség nagyon dühös a filmre, amikor úgy tűnik, hogy a gazember megússza az általa elkövetett szörnyű szörnyűségeket. A film azonban elég kielégítő befejezést ad a közönségnek, bár Abbie sorsát nem árulják el.
Mivel a film remélhetőleg az volt, hogy felfedje ezt a sok családot megfertőző, büdös sebet, ami a családon belüli erőszak, legalábbis az áldozat győzelme és legyőzése bátorított volna valakit, aki valahol hasonló helyzeten megy keresztül. Ezt meg lehet nézni, ha van egy kis szabadideje, vagy tarthat előadást ilyen témában.
PONT: 4/10